Mélyrepülés

2009.09.29. 09:29 tomus

A nyáron tovább folytatódott a légitársaságok mélyrepülése.

 

Hiába az olcsó repülőjegyek és az akciós repülőjegyek. Továbra is csökken az utasok száma, sokkal kevesebb repülőjegyet adnak el a légitársaságok. Ezt mi sem bizonyítja jöbban mint az Amerikai Légiszállítási Szövetség által közölt augusztusi adatok melyek szerint az USA légitársaságainak bevételei 21%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy az ágazat már tízedik hónapja tartó mélyrepülése folytatódik. A piacot elárasztották az olcsó repülőjegyek a repülőjegy árak az előző évhez képest 17%-kal csökkentek, de ez sem tudja kellő képpen meghozni az emberek utazó kedvét mivel idén augusztusban 8%-kal kevesebb utast jegyeztek mint 2008 augusztusában.

Az Amerikai Légiszállítási Szövetség elnöke James May megjegyezte, hogy bár már látszanak a javulás első jelei, de pillanatnyilag a légi utazás iránti kereslet még nagyon gyenge és ezt egyenlőre az akciós repülőjegyek sem tudják erősíteni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a belföldi piacon kívül most már érezhető visszaesést tapasztaltak a transzatlanti a Csendes-óceáni valamint a dél-amerikai útvonalakon is.

 

 

Szólj hozzá!

Hol a legolcsóbb a repülőjegy???

2009.09.28. 13:39 tomus

Úgy gondoltam hasznos dolog összehasonlítani néhány magyar repülőjegy foglaló oldal árait, hogy megtudjuk hol a legérdemesebb repülőjegyet foglalni. Vajon hol találhatók az olcsó repülőjegyek?

Első körben egy rövid összehasonlítást végeztem az alábbi oldalakon www.pelikan.hu, www.repjegy.hu, www.repulojegyek.hu, www.fapados.hu

Persze tudom, hogy van még rengeteg oldal ahol érdemes nézelődni, ez az összehasonlitás azonban csak az előjáték. Tervezem ugyanis, hogy egy átfogó, 15-20 utat és a legtöbb repjegy foglalós oldalt érintő összehasonlítást készitek amiből remélhetőleg kiderül, hogy hol találhatók az olcsó repülőjegyek.

A fent említett 4 oldalon 4 repülőjegyet hasonlítottam össze természetesen mindenütt ugyanarra a dátumra. Amszterdam, Párizs, London és Barcelóna voltak azok a városok amikre most rákerestem, hogy megtudjam, hogy hol a legolcsóbb a repülőjegy. Egyértelmű favorit azonban nem született. A különbségek nem tul nagyok maximum 7000 Ft-os eltérést találtam 2 repülőjegy között ugyanarra a járatra, de inkább az 1000-2000 Ft-os különbségek a jellemzők.

Nézzük az eredményeket:

Barcelónába és Londonba a www.pelikan.hu kínált olcsób repülőjegyet, a Londoni repülőjegy esetén született a legnagyobb különbözet, mivel a legdrágább repülőjegy majdnem 7000 Ft-al volt drágább a pelikánénál ami a legolcsobb repülőjegyet kínálta.

A Párizsba utazók a repjegy.hu-val jártak volna a legjobban, ennél a repülőjegynél a legdrágább a pelikan.hu volt.

Amszterdamba a repulojegyek.hu-n találtam a legolcsóbb repülőjegyet aminél a fapados.hu álltal kínált repülőjegy 1900 Ft-al volt drágább.

 

Tehát ebből a rövid összehasonlításból legalább annyi kiderül, hogy nincs tuti tipp a legolcsóbb repülőjegy megtalálására, egyszerűen nincs olyan oldal ami minden esetben a legolcsóbb lenne, sajnos minden repülőjegy vásárlásakor körül kell nézni több oldalon mert csak így található meg a valóban olcsó repülőjegy.

Sajnos annyit nem utazom, hogy minden oldallal legyen tapasztalatom az azonban biztos, hogy néhol nagy különbségek vannak az oldalak használhatóságában is. A következő felmérésnél majd ezeket is felsorolom. Most csak egyetlen példát említenék: a barcelónai jegy esetében a pelikán nemcsak a legolcsóbb volt, hanem a +/- 7 napos keresési opciónak köszönhetően figyelmeztetett arra is, hogy egy héttel később 80 000 Ft helyett 60 000 Ft-ért is repülhetnék, tehát akinek nem valami konkrét időponthoz, találkozóhoz kötött az utazása, annak nem kell külön minden napra rákeresni, mert a rendszer a megadott időponttól számított +/- 7 napos időintervallumot is megnézi és ha talál olcsóbb jegyet mint az általunk megadott időponton akkor azt jelzi. Szerintem ez egy nagyon hasznos opció, jó lenne ha a többi portálon is elérhető lenne.

 

 

Szólj hozzá!

Ryanair vs SAS

2009.09.28. 13:04 tomus

Az elmúlt hetekben komoly sajtóháború folyik az SAS és a Ryanair között. A történet talán legérdekesebb része az volt amikor a Ryanair felajánlotta a SAS vezérkarának, hogy utazzon velük, hogy megtudják, hogy hogyan lehet olcsón jó szolgáltatást nyújtani. A cég szerint azonban az SAS sajtófőnökének nem jár repülőjegy mert szerintük ő nem tartozik a vezérkarhoz. A SAS sajtófőnöke azonban lefoglalt egy repülőjegyet a Stockholm-London útvonalra, majd publikálta, hogy a repülőjegy, ami a Ryanair szerint 940 SEK-be kerül, a valóságban illetékekkel együtt 1.564 SEK-be került. Ugyanazon a napon az SAS álltal kínált repülőjegyek 1918 SEK-ért voltak elérhetőek. A Ryanairnél elért megtakarítás nem állt arányban a kényelmetlenséggel: a fapadossal ugyanis 2,5-3 órával tartott tovább az út belvárostól belvárosig és reggel 6-kor kellett elindulni, hogy egy déli 13:00 órai találkozóra Londonba érjen az utas. A visszaút a Ryanair-rel 24-én csütörtökön lesz, az útról az SAS a Facebook-on és Twitteren folyamatos tudósítást ad majd. Érdemes lesz figyelni :-)

Szólj hozzá!

St Hillarie de Touvet

2009.09.28. 09:58 tomus

Sajnos csak pár napja indítottam ezt a blogot ezért nem tudtam időben írni a St Hillarie de Touvet-i Légi jelmezbálról. Bár az esemény idén már megrendezésre került, azt hiszem megérdemel egy rövid bemutatást.

 

St Hillarie de Touvet egy kis falu a Francia Alpokban - a település egy 600 méteres sziklafal tetején fekszik, szinte karnyújtásnyira a Mont Blanc-tól. A hely adottságainak köszönhetően itt találták fel a sárkányrepülést és a siklóernyőzést. St. Hillarie méltó módon őrzi az alapító atyák szellemét, mivel minden évben itt kerül megrendezésre a világ legnagyobb légi fesztiválja. A filmfesztivállal és vásárral egybekötött légi jelmezbál a sportágak legnívósabb eseménye. Az alábbi linken találtok egy rövid videót, érdemes megnézni: http://www.coupe-icare.org/

 

Azthiszem 2010-ben megpróbálok ellátogatni a fesztiválra :-)

 

Szólj hozzá!

Drogcsempészek az American Airlines légitársaságnál

2009.09.25. 14:55 tomus

Egy hete a CNN online kiadása arról tudósított, hogy az Amerikai rendőrség több mint 20 embert tartóztatott le egy rajtaütés során. Azzal gyanusítják Őket, hogy egy drogbandának dolgoznak ami Puerto Rico és az USA között szállít kábítószert. A letartóztatottak között volt az USA egyik legnagyobb légitársaságának az American Airlines-nak 9 alkalmazottja.

Szólj hozzá!

Akciós repülőjegyek Rómába

2009.09.25. 09:03 tomus

Sziasztok,

találtam még néhány jó akciót. Akciós repülőjegyek Rómába 31 815 Ft-ért minden illetékkel együtt. Az első elérhető járat ezen az áron november elején indul: Olcsó repülőjegyek Rómába ITT

Szólj hozzá!

Akciós repülőjegyek Amszterdamba

2009.09.24. 16:24 tomus

Még nem fogytak el az olcsó repülőjegyek! Nagyon olcsó repülőjegyek foglalhatók Amszterdamba. Az akciós repülőjegyek ára mindössze 32 549 Ft.  2009 December illetve 2010 Január, Február és Március - ezekben a hónapokban repülhetünk ilyen kedvező áron Amszterdamba. A repülőjegyek lefoglalhatók az alábbi linken: Olcsó repülőjegyek Amszterdamba

Szólj hozzá! · 1 trackback

Nem repülnek a Sky Europe gépei

2009.09.24. 16:00 tomus

Nem tudja hazaszállítani több ezer külföldön rekedt utasát a SkyEurope. Az egykor a magyar fapados piacot is vezető cég szerint a már lefoglalt repülőjegyek árát sem fogják visszafizetni.

Gyászjelentéshez hasonló közleményt tett közzé kedd reggel honlapján a SkyEurope szlovák diszkont légitársaság. "Mély sajnálattal kell tudatnunk Önökkel, hogy a SkyEurope-nak azonnali hatállyal fel kell függesztenie a jegyek eladását és az üzemelést" – kezdődik a kommüniké, amely végül udvarias hangnemben elnézést és megértést kér az utasoktól.

Több ezren rekedtek külföldön

Mindez valószínűleg nem vigasztalja azokat az utasokat, akik retúrjegyet vettek a cégnél, és visszaútjuk egy jövőbeni időpontra esik. A közlemény szerint ugyanis "nekik sajnos egy más légitársasággal kell majd megoldani" a hazatérést, azaz a SkyEurope-ra már nem számíthatnak. A külföldön rekedtek száma a cég szóvivője szerint töb ezerre tehető, adja hírül az APA osztrák hírügynökség.
Ki visz majd haza?

Az AUA osztrák nemzeti légitársaság kedd reggel bejelentette, hogy egységes áron, adókkal és illetékekkel együtt 150 euróért hajlandó hazaszállítani Bécsbe a külföldön rekedt utasokat. A Malév ennél olcsóbban, 99 euróért vállalja, hogy bármely célállomásáról Budapestre hozza őket ma vagy holnap. A Wizz Air még ennél is jóval kevesebbért, egységesen 30 euróért kínál repülőjegyeket a pórul járt utasoknak budapesti vagy prágai járataira, derül ki a cég mfor.hu-hoz eljuttatott közleményéből.

Szintén rossz hír az utasoknak, hogy a már foglalással rendelkezők többsége futhat a pénze után. A cég közleményében ugyanis "sajnálattal tudatja", hogy azok esetében, akik közvetlenül a SkyEurope-nak (tehát készpénzben vagy banki átutalással) fizettek, a pénz visszatérítése "nem lehetséges".

A hitelkártyával fizetőknek az azt kiállító banknál, másoknak a vételt lebonyolító utazási irodánál kell érdeklődniük – a pénz visszaszerzésére esetükben sincs túl sok remény.

Nem jött össze az áthidaló megoldás

A cég azután állította le üzemelését, hogy a vállalat pénzügyi újjászervezésére kijelölt megbízott csődeljárást kezdeményezett ellene. Utóbbi a lépést azzal indokolta, hogy nem sikerült áthidaló finanszírozást találni a vállalat működésének fenntartására. Ráadásul a foglalások száma a sorozatos akciók ellenére csökkent, a bevétel pedig erősen visszaesett.

Mint ismert, a bécsi és a pozsonyi tőzsdén is jegyzett légitársaság június 22-én jelentette be, hogy bírósági védelmet kér a hitelezőktől, de nem fizetésképtelen. A védelmet megkapta Szlovákiában, azóta tárgyalt a lehetséges befektetőkkel. Erre és pénzügyi kötelezettségeinek átstrukturálására három hónapot kapott.

Beintettek a repülőterek

A folyamatos likviditási gondokkal küszködő cégnek tartozásai miatt egyre több repülőtérrel gyűlt meg a baja: gépeit június végén Bukarestben, Szófiában és Párizsban ideiglenesen feltartóztatták, utóbbi repülőtér le is foglalta egyik Boeingjét; augusztus közepén hasonló okból gyakorlatilag kitiltották a céget a bécsi repülőtérről. Hétfőn este a légitársaság a fő bázisának számító pozsonyi repülőtéren sem kapott üzemanyagot, és a prágai Ruzyne repülőtér is ajtót mutatott neki.

A 2001-ben indult SkyEurope a diszkont légitársaságok közül elsőként, 2003 novemberében - a későbbi nagy rivális Wizz Air előtt több mint fél évvel - jelent meg a magyar piacon. A két fapados rövid idő alatt vezető szereplővé nőtte ki magát Magyarországon, és messze megelőzte a piac többi szereplőjét.

Az "enyhén diszkont" Easyjet modelljét követő SkyEurope azonban végül nem bírta a versenyt az ultra low cost fapadosnak számító Ryanairt "utánzó" Wizz Airrel, és 2007 őszén kivonult a magyar piacról.

Jason Bitter, a társaság vezérigazgatója akkor ezt a lépést azzal indokolta, hogy inkább a jövedelmezőbb bécsi, pozsonyi és prágai repülőtérre összpontosítják erőforrásaikat, és a növekedés helyett a működés nyereségessé tételére koncentrálnak.

Már a válság előtt bajban voltak

A terv azonban a jelek szerint nem vált be - erre utal az is, hogy a társaság már a válság kitörése előtt hatalmas pofonokat volt kénytelen elszenvedni. A még tavaly november végén publikált előzetes számok szerint ugyanis a 2008. szeptemberrel végződött üzleti évben a nettó eredmény mintegy 59 millió eurós mínuszt mutatott, ami 146,8 százalékos romlást jelez egy évvel azelőtthöz képest. Eközben az üzemi eredmény – 168,4 százalékos visszaesést tükrözve – mínusz 56 millió eurót tett ki.
hirdetés

Az iparágba is begyűrűző gazdasági krízis még mélyebb gödörbe taszította az amúgy is masszívan veszteséges légitársaságot. Az idei első negyedévben a cég 31,9 millió euró adózás utáni veszteséget szenvedett el – egy évvel korábban még "csak" 28,5 millió volt a veszteség. Ezzel párhuzamosan idén március végére a cég saját tőkéje mínusz 97,5 millió euróra fogyott a tavaly márciusi mínusz 38,6 millió euróról.

A Wizz már bejelentkezett

A SkyEurope keltette űr betöltésére valószínűleg újabb verseny indul majd a fapadosok között. A Wizz Air már július elején bejelentette, hogy belép a szlovák piacra és szeptember 20-tól elindítja Pozsony-Róma járatát. "Ez az első lépés, amelyet még több követ majd" - mondta akkor John Stephenson, a Wizz Air általános vezérigazgató-helyettese.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása